Hírek

Nadal-Ferrer elődöntő a Roland Garroson

2012-06-07 04:42:25


Nadal 12 meccs óta veretlen honfitársával szemben.

Rafael Nadal is bejutott a Roland Garros elődöntőjébe, miután 76(4) 62 63-ra legyőzte Nicolas Almagrot, aki így nem tudta megszerezni 200. salakpályás gyzelmét és első Grand Slam elődöntőjét.


A spanyolnak ez volt az 50. győzelme a Garroson, ami rajta kívül csak öt embernek sikerült még, Vilasnak (56), Federernek (54), Lendlenk (53), Agassinak (51) és Pietrangelinek (50).


Keveseket ért meglepetésként, hogy a 4. kiemelt Andy Murray kikapott a 6. kiemelt David Ferretől 64 67(3) 63 2-re, a spanyol ugyanis idén nagyon jó formában van, főleg salakon.

Ferrer először játszhat elődöntőt a Roland Garroson, ahol majd Nadal lesz az ellenfele. A 6. kiemelt spanyolnak a Murray elleni győzelem volt a 450. győzelme karrierje során, a brit ellen pedig már 4-0-ra áll salakon, összesítésben pedig 5-5-re.


Murray 350. győzelmére pályázott profi pályafutása során, 22 tornagyőzelméből pedig egy sem salakon született. utoljára 1976-ban tudott brit játékos salakpályás versenyt nyerni, akkor ez Buster Mottramnak sikerült Palmában.


Az elődöntők közül a Nadal-Ferrer meccs a tuti egyes, Nadal sorozatban 12 meccset nyert meg honfitársa ellen, az idei Garroson csak egyszer vesztette el az adogatását, azt is még az első fordulóban követte el. Ferrer legutóbb nyolc éve verte meg Nadalt salakon, Stuttgartban.

A másik ág elődöntője akár döntő is lehetne, a párizsi közönség a 26. Federer-Djokovic meccset láthatja majd. Egy éve épp itt épp Federer szakította meg a szerb 41 meccses veretlenségi sorozatát és ha tudja hozni a játékát (nagy szerva, nagy tenyeres és megvan a pont), akkor idén is nyerhet, de ha hosszabb labdamenetekbe bocsátkoznak, akkor a szerb tűnik a nyerőnek.

Sokat számít majd az is, hogy ki hogyan tudja kihasználni a break lehetőségeit, melyen a tavalyihoz képest javítania kéne a svájcinak, hiszen 25-ből csak négyet csinált meg és ezzel játékban tartotta a szerbet, aki mentálisan nagyon erős, ezt Tsonga ellen is bebizonyította.

Copyright © Magyar Tenisz Szövetség, 2012