Hírek

Hercegi látogatás Wimbledonban

2012-06-28 02:35:41


Károly Herceg 42 éve járt utoljára a füvespályás szentélyben.

Nem akárki nézte ma végig Roger Federer második fordulós mérkőzését, Károly Herceg ült ugyanis a királyi páholyba feleségével, Kamillával, amire 42 éve nem volt példa.


A Herceg a négyszeres elődöntős Tim Hanmannel beszélgetett egy keveset, míg Kamilla Andy Roddick-kal társalgott, majd a svájci meccse után mindketten üdvözölték a Fogninit játszi könnyedséggel 61 63 62-re verő világsztárt.


"Pár éve a királynővel is találkozhattam itt. Ilyenkor jön rá az ember, hogy milyen kiváltság itt teniszezni és ekkor döbbenünk rá, hogy milyen emberek előtt játszhatunk."- mondta Roddick.

A királynő 2010-es látogatása volt az első egyébként 1977 óta, amikor Virginia Wade győztes döntőjét izgulta végig.

A királyi páholyba Stefan Edberg, a svéd korábbi edzője, Tony Pickerd és Federer szülei is meghívást kaptak.


Federer a harmadik körben Benneteau ellen játszik majd, aki Russelt verte négy szettben.

Tipsarevic immáron negyedszerre is legyőzte Sweetinget, ezúttal 57 75 64 62-re, és Youzhny ellen játszik a harmadik körben, Moanco pedig először jutott be a 32 közé Wimbledonban, miután négy szettben legyőzte Chardyt.

Az argentin a Klizan elleni ötszettest megnyerő Troickival találkozik a 16 közé kerülésért, Raonic pedig pár perc alatt befejezte elsőfordulós félbeszakadt meccsét Giraldo ellen.

A címvédő Novak Djokovic 64 64 64-re nyert Harrison ellen, Almagro pedig beállította legjobbját azzal, hogy a második körben négy szettben verte a francia Rufint. A spanyol Gasquet ellen lép pályára legközelebb, akinek a Bemelmans elleni háromszettes sikere volt az 50. győzelme GS versenyen.

Az első forduló legnagyobb meglepetését szolgáltató Gulbis Berdych legyőzése után a selejtezős lengyel Janowicz-cal nem bírt, 39 ásza ellenére 26 64 36 76(2) 97-re kikapott.

A hölgyeknél Errani mindössze hét másodpercet töltött a pályán. Az olasznak az első fordulóban épp meccslabdánál szakadt félbe a meccse, az amerikai Vandeweghe pedig a több percig tartó bemelegítés után egy kettőshibával véget is vetett a "küzdelemnek".


A játéknapon több meglepetés is született, Stosour 62 06 64-re kikapott Rustól, így ausztrál játékos nincs már versenyben a harmadik körben (ez utoljára 1939-ben fordult elő), pedig kilencen is voltak.


Wozniacki az eastbourne-i győztes és az Olimpiáról lemaradó Paszek ellen kapott ki, pedig a második szettben két meccslabdája is volt, 57 76(4) 64-es vereségével pedig öt év után búcsúzott GS torna első körében.

A kínai Li Cirsteától kapott ki 63 64-re, Cibulkovát pedig Zakopalova verte 66 61-re, Sharapova azonban nem tudta befejezni meccsét Pironkova ellen, miután az eső szettben öt szettlabdát is hárított, 76(3) 3-1-es vezetésénél elnapolták a meccset.


A brit Watson 61 64-re legyőzte az amerikai Hamptont, így 2002 után újra van brit hölgy a harmadik körben, Stephens pedig Cetkovska ellen mutatott be bravúrt és 76(6) 46 63-ra nyert.






Copyright © Magyar Tenisz Szövetség, 2012