Hírek

Melinda Stanfordban játszik

2012-07-10 00:19:30


A verseny legnagyobb esélyese a wimbledoni bajnok Serena Williams.

Alig pár nappal ezelőtt nyerte meg a wimbledoni versenyt Serena Williams, máris a stanfordi versenyre utazott, hogy címvédőként vegyen részt a versenyen.

Az amerikai játékos egy közel egyéves kihagyás után tavaly ezen a keménypályás versenyen tért vissza és meg sem állt a tornagyőzelemig, melyet most sokkal nagyobb önbizalommal védhet meg.

Wimbledonban 14. GS trófeáját nyerte meg, 2011 januárja óta a legelőkelőbb a helyezése (4.) és 1. kiemeltje a versenynek, minden adott tehát a címvésdéshez, melyben legnagyobb ellenfele a tavalyi döntőben is legyőzött Bartoli lehet.

A francia 2009-ben megnyerte a versenyt, 2008-ban pedig döntős volt, a tavalyi elődöntős Cibulkova és a 4. kiemelt Jankovic pedig a wimbledoni elsőkörös kiesésüket akarják feledtetni.

A 640.000 dolláros verseny mezőnyében van a 92. helyen álló Czink Melinda is, aki 2008-ban a selejtező után a főtábla első körében kapott ki, 2009-ben pedig a 16 között Serena Williams állította meg.


A balkezes magyar idén is a főtábláról kezd, első ellenfele pedig az amerikai Vandeweghe lesz, aki szerencsés vesztesként került fel a főtáblára a szerb Jovanovski visszalépése után, győzelme esetén pedig Jankovic következik a 16 között.

Copyright © Magyar Tenisz Szövetség, 2012