Hírek

Amatőr és Play and Stay eredmények a hétvégéről

2012-08-15 13:44:21


Mindkét verseny nagyon népszerű volt a hétvégi Tennis Finals eseményen.

A hétvégi Szuperliga döntő alkalmával nem csak a hazai legjobbak léptek pályára, de a nagyon kicsik és az amatőrök is összemérhették tudásukat.

Szinte az egész országból voltak indulók a Szuper Liga elődöntők és döntők alkalmával megrendezett Play and Stay Kupán.


Budapest mellett jöttek versenyzők Bajáról, Kiskunhalasról, Gödöllőről, Debrecenből, Balatonakarattyáról, Dunakesziről, Kisköréről, Szombathelyről, Gyöngyösről, Salgótarjánból, Veszprémből, Orosházáról és Pécsről is.


A legkisebbek (2005-ös korcsoport) között Mészáros Patrik (Match-point TC) és Tóth Sára (DVTC SE), a 2004-esek között Molnár Hédi (Kisköre) és Csermák Bálint (Match-point TC) győzött, míg a 2003-as és 2002-es fiúknál és lányoknál is duplázás volt, hiszen Tóth Amarissa (HTF Cso-Ko) és Kalocsai Péter (Balatonfüredi Junior TC) mindkét versenyszámot megnyerték.

A következő verseny a hétvégén lesz a Soroksári Tenisztanodában, ahol nemzetközi mezőnyben is megmérettetnek a magyar tenisz legfiatalabb utánpótlás játékosai, hiszen a SOROKSÁR OPEN- en nem csak hazánkból, de Szerbiából, Romániából, Szlovákiából és Ausztriából is indulnak játékosok. További információ: hps-topseries.hu!

Köszönjük a segítséget a REAL TENISZ SE vezetőjének, Kántor Anikónak és csapatának a sportszerű és profi lebonyolításért!

Az amatőr versenysorozat, az ATT Tour idei legnagyobb versenyére több, mint 100 nevezés érkezett.

Férfi egyéni "A" versenyszámban 64-es tábláról (62 nevező) rajtolt a mezőny, de végül az első kiemelt Nyírő Richárd és a második kiemelt Őri Ádám játszotta a kissé egyoldalúra sikeredett döntőt, melyet 9/1-re Nyirő nyert.


A Férfi egyéni "B" (szabadidősök) versenyszámban 32-es tábla (31 nevező) volt, melyet a gödöllői Prisztóka Csaba ( mellékletben a kép) nyert meg a késő esti döntőben, a szenior döntős Reményi Béla ellen ( 6/3).


A Férfi egyéni szeniorok versenyét (10 nevező) Prágai Sándor nyerte.
Férfi párposban (18 pár nevezett) a nyíregyházi, Szabó Zoltán, Nyirő Richárd oldalán, Wolff Roland- Molnár András ellen döntőzött (9/8, 7/4) és nyert.

A versenysorozat következő állomása most hétvégén Keszthelyen lesz, melynek kiírását csatolva megtalálhatják.





Dokumentumok


Copyright © Magyar Tenisz Szövetség, 2012