Hírek

Melinda kiesett a US Openen

2012-08-28 00:33:50


Sharapova két szettben búcsúztatta a magyar játékost.

A világranglista 88. helyén álló Czink Melinda kapta a legnehezebb sorsolást a mieink közül a US Openen, hiszen a főtábla első körében a világranglista 3. helyén álló Maria Sharapova ellen kellett kezdenie.

A meccs esélyese természetesen a 2006-os győztes orosz volt, aki nemrég a Roland Garroson megcsinálta a Karrier Grand Slamet is, a US Openen pedig még sosem esett ki az első körben.


A mérkőzésre a center pályán került sor, ahol Melinda játszott már kétszer is, legutóbb 2009-ben Serena Williams ellen, akitől kikapott a 29 éves balkezes magyar játékos és most sem tudott nyerni sajnos.

Sharapova először 2-2-nél, majd 4-2-nél breakelt és 6-2-re behúzta az első szettet, majd a másodikban egyből breakkel kezdett. Az orosz nagyon belelendült, hatalmas ütésekkel bombázta Melinda térfelét, aki tisztességgel állta a sarat, voltak szép megoldásai, a vége azonban 62 62 lett

2002 óta először fordult elő, hogy négy magyar van Grand Slam torna főtábláján, egy azonban tehát már búcsúzott, holnap viszont Babos Timi a jelenleg brit, korábban ausztrál színekben versenyző magyar származású Konta ellen játszik, aki a selejtezőből került fel és akit 2007-ben egy budapesti junior versenyen már legyőzött egyszer. Szávay Ági és Arn Gréta is holnap játszik egymás ellen, egy magyar tehát biztosan lesz a második körben.




Copyright © Magyar Tenisz Szövetség, 2012