Hírek
TW

Feljelentés a korábbi versenyek szervezésében közreműködő gazdasági társaságok ügyében

2021-04-08 11:44:30


Az MTSZ elnöksége elkötelezett a múlt visszás ügyeinek feltárása iránt.

A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) újabb lépést tett a múlt botrányos ügyeinek feltárása érdekében, és ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tett a teniszversenyek szervezésében és feladatainak ellátásában korábban főszerepet vállaló A-Z Tenisz Produkció Kft., A-Z Produkció Kft., Open Time Kft., valamint további érintett közreműködők ügyében.

Ahogy erről a 2020. szeptember 15-i közgyűlés után már beszámoltunk, az MTSZ 2016 és 2020 között 8,5 milliárd forintot kapott nemzetközi versenyek megrendezésére a magyar államtól, ebből az A-Z Tenisz Produkció Kft. és az Open Time Kft. együttesen 7 milliárd forintnyi kifizetéshez jutott, átláthatatlan körülmények között.

Az elmúlt időszak sorozatos vizsgálatai alapján az MTSZ elnökségének álláspontja szerint az említett gazdasági társaságok ügyeivel kapcsolatban felmerült a vagyon elleni, illetve költségvetést károsító bűncselekmények gyanúja, mivel megkérdőjelezhető a cégek által kiállított számlák tartalma, a szolgáltatások teljesítése és azok ár-érték aránya. Ráadásul a cégek a megrendeléseiket közbeszerzési eljárások lefolytatása és elnökségi jóváhagyás nélkül nyerték el.

Sajnálatos, hogy miután az MTSZ a pénzügyi fedezet és elnökségi jóváhagyás nélkül megkötött szerződések miatt csődközeli helyzetbe került, az A-Z Tenisz Produkció Kft. és az A-Z Produkció Kft. előzetes egyeztetés nélkül végrehajtási eljárásokat indított az MTSZ ellen, amelyek következtében több, mint 650 millió forint értékben inkasszó került az MTSZ bankszámláira, ezzel veszélybe sodorva a sportolóknak, egyesületeknek juttatott támogatások kifizetését, és az MTSZ napi működését. A végrehajtó mindeddig több, mint 526 millió forintot utalt ki az érintett gazdasági társaságoknak.

Az MTSZ elnöksége elkötelezett a múlt visszás ügyeinek feltárása, valamint a magyar tenisz új alapokra helyezett, transzparens működése és fejlesztése iránt.









Copyright © Magyar Tenisz Szövetség, 2012